A 2013-ban épített Focusunk gyökeresen megújult.
Nem egészen témába vágó, de azért ejtsünk pár szót az autó átépítéséről. Az első generációs Focus nagyon jó kis tuning alapként elterjedt népautó, és itt a lényeg … népautó. Szerettünk volna valami egyedit, de mégis visszafogottat alkotni.
De, hogy ne csak pár apróság legyen rajta, magát az alapozást is meg kellett ejteni. Az autó teljes kasztnizáson, majd teljes fényezésen esett át. A fényezésnél egy visszafogott Ford színt, a Negro Graphito színt választottuk. Az apróbb karosszéria módosítások mellett az autó egyedi Riegers gyártmányú lökhárítókat kapott. Mivel a terv egy viszonylag nagy hifi beépítése volt, így a futóművet is át kellett alakítani. Erősebb állítható futóművet, és erős oldaltartású gumikat kapott. Persze az összképhez hozzátartozott egy csinos kis felni is. Így született meg az új alap.

Szépen lassan álljunk neki a hifinek. Fontosnak éreztük a rezgéscsillapítást, elvégre nem vagyunk "Tunnerjóskák", hogy a rezgő rendszámtáblákat videózgassuk. Az autó összes ajtaja és a tető is Gladen Aerobutyl és AeroMulti rezgéscsillapító anyagokat kapott.

   

Miután a rezgéscsillapítás megvolt, a teljes belső kárpitot egy sötétebb tónusúra cseréltük és elrejtettük a kábeleket. 75mm2-es kábeleket használtunk táp részen, külön a pozitív és külön a negatív oldalt hátra vezetve. Az energiát elölről egy DataSafe 12HX420+ biztosította, míg hátul a nagyobbik testvére a DataSafe 12HX560+, természetesen ügyelve a biztosítékolásokra, hisz ez életbevágó fontosságú ilyen teljesítményeknél

   

A Focusoknak egy nagy problémája van, amivel nem tudtunk kibékülni, mégpedig a 1,5Din méretű rádió consol. Akkor még Angliából rendelve - de most már nálunk is fellelhető - utángyártott 2DIN-es keretet sikerült szerezni és beépíteni. Nem is kellett sokat várni, elfoglalhatta méltó helyét a fejegység, ami egy Pioneer AVH-X2800BT. Ennek számos hasznos funkciója és kényelmi extrája van, de mi a hang minősége és könnyű kezelhetősége miatt szúrtuk ki.
Ehhez kapcsolódóan ha már minőségről beszéltünk, a jelkábelekkel sem szabad spórolni. 2 pár GladenZero RCA kábelt kapott a rendszer.

   

Az igazi minőség és teljesítmény viszont a maradék komponensen fedi fel magát. Fontos megjegyezni, hogy a 2015-ös évtől a B2 Audio hazai kizárólagos importőrei lettünk, így nem volt kérdés, milyen márka kerüljön a kocsiba. Az erősítők egy B2 Audio Zero1 és egy B2 AudioQuattro lett. Amit tudni kell róluk, hogy a Zero1 egy igen nagyteljesítményű 4kW-os monoblock, míg a Quattro egy hibrid AB osztályos 4 csatornás, ami úgynevezett TLA móddal rendelkezik. Aki nem tudná, ezt a TLA módot leginkább a felső 2,5-5kHz-es vágási lehetőséggel lehet összemontírozni.



Ebből következett az ötlet, hogy a B2 Audio Ref6.1 referencia szériás első szettjét ne passzívba, hanem aktívba hajtsuk meg. A csatornánként 1-1 hangszóró meghajtása nem csak minőségben lett jobb, de hangerőben is.
Ha már az első szekciónál tartunk, a magassugárzónak sincs gyári helye a Focusban, így a tükörháromszög átalakításra került.

Visszakanyarodva a sub-szekcióra, nem akartuk elveszteni a hátsó ülést így olyan méretekben kellett gondolkodni ami a csomagtartóban elfér. Nem volt egyszerű a döntés és a tervezés folyamata, hisz a 4kw teljesítmény mellé már szerettünk volna látványosságot is. Megszületett a döntés: csak csomagtartóból legyen kivitelezhető a "hairtrick", azaz hajlobogtatás.
A csomagtartóba így bekerült 2db 12”-os B2 Audio HN12 sub, amik abszolút nem lettek leillesztve, szigorúan csak 1ohmra, ahol az erősítő nem többet mint 1500-2000w-ot ad csak le. Viszont a végeredmény így is átütő volt. A 30-35Hz-re hangolt láda megtette a hatását és kellemesen préselgette ki a levegőt az utastérből.

A végeredmény egy igazán dögös kis tuning autó a maga prémium márkás hajlobogtatós hifijével. Persze az autó nem arra lett kitalálva, hogy száguldozzon vele az ember, hisz a hifi komponensek súlya elérte a +350Kg-ot, ami igazán megpecsételte az úttartást is.
Az autóval a szerencsések számos rendezvényen találkozhattak, és találkozni is fognak a jövőben is, ne féljetek kipróbálni, ha meglátjátok, gyertek bátran oda és pattanjatok be.

Kövess minket Facebook-on